A Hahota Jóga - Viccesen

Idézetek a humorról és a nevetésről

2010. május 8.

Mindig legyen időd nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje.

Mindig hálás vagyok a nevetésért, kivéve, amikor az orromon jön ki a tej.
Woody Allen

Az öröm komoly dolog – halálosan komoly. Nem azért van kevés örömünk, mert komolytalanok vagyunk?
Ancsel Éva

Hát nem azért élünk, hogy embertársaink mulassanak rajtunk, mi pedig rajtuk nevessünk, ha rákerül a sor?
Jane Austen

A könny éppoly ragályos, mint a nevetés.
Honoré de Balzac

Azon a napon válik az ember igazán felnőtté, amelyiken először nevet magán tiszta szívből.
Ethel Barrymore

Az egyetlen gyógymód a hiúságra a nevetés, és az egyetlen fogyatékosság ami nevetséges, az a hiúság.
Henri Bergson

Aki az összeomlás közepette mosolyogni tud, az már kigondolta, hogy kit hibáztasson érte.
Arthur Bloch

Ha nevetni tudsz rajta, együtt élni is tudsz vele.
Erma Bombeck

A humor önkéntelen, csodás megnyilatkozás, ami kitör az emberből. Nem lehet megfékezni, előre megtervezni; tele van meglepetéssel.
Erma Bombeck

A nevetés a legrövidebb távolság két ember között.
Victor Borge

Ne várjunk a nevetéssel, amíg boldogok leszünk, mert különben félő, hogy meghalunk, anélkül, hogy nevettünk volna.
Jean de La Bruyére

Az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő.
Charlie Chaplin

A nevetés a lélek ragyogó fényének kivillanása.
Alighieri Dante

Ha be akarsz pillantani az emberek lelkébe és meg akarsz ismerni valakit, ne azt figyeld, hogyan beszél, hallgat, sír, vagy hogy megmozgatják-e a nemes eszmék, hanem azt, hogyan nevet. Aki szívből tud kacagni, jó ember.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.
Vavyan Fable

Az, akiből a humorkészség hiányzik, anélkül vesztette el a fél világot, hogy valaha is birtokolta volna.
Vavyan Fable

Ahogy telik az élet, mind több dolgon kéne nevetnünk – és egyre kevesebben tudunk.
Vavyan Fable

A nevetés Isten hangja ebben a zűrös világban.
Gagyi mami c. filmből

A vidámság minden erény anyja.
Johann Wolfgang von Goethe

Az intelligens ember majdnem mindent nevetségesnek talál, az érzékeny ember szinte semmit.
Johann Wolfgang von Goethe

Ha megtanulsz nevetni saját hibáidon, akkor igen vidám évek elé nézel. Ian Green

Istennek nem csak igazságérzete van, de fekete humora is.
Laurell Kaye Hamilton

A nevetés sokkal jobban oldja a feszültséget, mint a sírás.
Laurell Kaye Hamilton

Az élet nevetséges. Aki nem nevet rajta, azt kiröhögik, és az sokkal rosszabb. Hazárd megye lordjai c. filmből

A világ egy rossz tréfa, amit unalmában eszelt ki a Mindenható. Biztos másnapos volt.
Jack Higgins

A humor gumikard – vérontás nélkül lehet vele szúrni.
Mary Hirsch

Nevetni az tud csak igazán, aki már eleget sírt.
Junkies

Humorban nem ismerek tréfát.
Karinthy Frigyes

A humor a bölcsek esernyője.
Erich Kästner

Ahhoz, hogy egy nép a földi dolgok fonákságán jóízűen, bölcsen nevetni tudjon, sok intelligencia, nagy kultúra és számtalan megpróbáltatás kell.
Kosztolányi Dezső

Ha ki tudjuk nevetni saját hülyeségünket, még nem lettünk teljesen hülyék.
Laár András

A félelem és a stressz sokszor nevetésre sarkallja az embert. Olyan egész testet rázó nevetésre, amely feloldja az izmok és idegek görcsét.
Esther Mars

Sok házaspár tudja, hogy két nézőpont között a legrövidebb távolság egy jó poén.
Joseph Patrick McEvoy

A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!
Lucy Maud  Montgomery

A nevetés és a mosoly kapuk és ajtók, melyeken át sok jó dolog be tud lopakodni egy emberbe.
Christian Morgenstern

Akinek van humora, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes.
Peterdi Pál

A humor az elme mindennapos tisztálkodása.
Jules Renard

Végül is mindnyájan azért vagyunk a földön, hogy nevessünk. Amelyik napon nem nevetünk, az elveszett nap. Aztán meg az az egyetlen nyugtató, amelynek nincs mellékhatása. A nevetés nem öl: hiszen mind élünk. Ahogy a kínaiak mondják: legyél szegény vagy gazdag, elégedj meg a sorsoddal, mert bolond az, aki nem neveti ki a körülményeket.
Temesi Ferenc

Nagy adomány a humor, mely mindent megment. Mihelyt megjelenik, ingerültségünk és sértődésünk elillan, és helyükre derűs szellem lép.
Mark Twain

Élni annyi, mint röhögni a halálon, és belehalni a röhögésbe.
Boris Vian

A nevetés olyan seprű, amivel lesöpörjük a szív pókhálóit.
Mort Walker

Hallottad-e már: a nevetés gyógyít,
s nem csak a lelket, ami felderül.
Egészséget és immunrendszert jobbít,
A legjobb masszőr, a testben legbelül!
Aranyosi Ervin

Mitől működnek a viccek

2010. január 31.

A meghökkenéstől, a csattanótól! Nem azt kapod, amire vártál, hanem valami mulatságosat, valamit, amit képtelen vagy megállni nevetés nélkül.
Mitől működik a hahota jóga?
A Hahota Jóga maga is egy “vicc”, telis-tele apró poénokkal, amit nem csak a viccmesélő (a klubvezető), hanem te magad is, a saját kreativitásoddal tudsz még kacagtatóbbá tenni. Nem monoton gyakorlatozás, hanem igenis kellemes vidámkodás a mi klubfoglalkozásunk.
A lényeg, ne kívülállóként, idegenként figyeld! Éld át szabadon, teljes valóddal! Engedd el magad! Engedd, hogy a benned élő játékos kisgyerek kibújjon belőled!
Itt nem fog senki megítélni, hogy komoly felnőttként játékos tudsz lenni. Sőt, a többiek veled fognak örülni. Ne legyél olyan, mintha hashajtót kaptál volna:
- Tudsz nevetni? – Ja, tudok, csak nem merek…
Persze a hashajtóról azért lebeszéllek.
Ismersz idegen nyelveket?
- Na, ez most hogy jön ide? – kérdezheted.
Hát egyet használni fogunk. A halandzsa nyelvét. Láttál már kisgyerekeket halandzsázni. Lehet, hogy beszélni még nem tud, de furcsa szavakat képes kiadni, gügyögni, bugyogni és képes vele megnevettetni a többieket, persze Ő is vidáman kacarászik tőle.

Nevető baba

A nyelvekről jut eszembe:
Ismered a viccet a két rendőrről, akiktől egy külföldi igyekszik útbaigazítást kérni?

- Do you speak English?
A rendőrök rázzák a fejüket.
- Sprechen sie Deutsche?
A rendőrök összenéznek, de semmi.
- Parlez vous Francais?
A rendőrök megvonják a vállukat.
- Parle Italiano?
Semmi értelmes reakció. Ez így folytatódik tovább, az idegen még vagy tíz nyelven próbálkozik, de mivel nem megy semmire, beül az autójába, bevágja az ajtót és odébbáll.
- Te Józsi, nem kéne már valamilyen idegen nyelvet megtanulnunk? – kérdezi az egyik rendőr.
- Minek, ez tizennégy nyelvet tudott, azt mire ment vele?

A Hahota Jóga Klubban egy nagy közös nyelvet tanulunk, jobban mondva elevenítünk fel. A mosoly és a nevetés nyelvét, ami bárhol a világon jó útlevél az emberi szívekhez.

Röviden, tömören

2010. január 15.

A Hahota Jóga a viccbűl veszi ki a zoxigént. Teccikéteni?

Szalacsi Sándor

Ha nem érted a poént, azaz esetleg nem ismered az eredeti idézetet, kattints ide!

Hogyan alakult ki a Hahota Jóga?

2009. december 29.

Dr. Madan Kataria indiai orvos elhatározta, hogy hahota klubot alapít. A rendelőjétől nem messze (egy bombay-i parkban), összeszedett néhány tébláboló embert, elmesélte nekik a tervét és elkezdték a közös nevetést. Eleinte az arra járók jókat derültek rajtuk, illetve kifigurázták őket, de amikor Kataria doktor elmagyarázta nekik a nevetés egészségre gyakorolt jótékony hatását, “komolyan” vették és csatlakoztak hozzájuk.

Dr. Madan Kataria
Dr. Madan Kataria, a Hahota Jóga alapítója

Az első nevető foglalkozások úgy zajlottak, hogy a hahota klub tagjai körbeálltak, majd a doktor felkérte valamelyiküket, hogy álljon a kör közepére és meséljen el egy viccet, vagy egy humoros történetet. Azután megkért egy másikat, majd egy harmadikat… Így nevetgéltek 15-20 percig. Ezt minden reggel, azonos időben megismételték. A dolog kb. 2 hétig jól is működött, azután elfogytak a viccek…

Ez arra sarkallta Dr. Madan Katariát, hogy kidolgozza a Hahota Jóga (más néven: nevető jóga) módszerét, a hasya jóga alapjaira épülő nevetés-technikát.