A nevetés és a humorérzék

A jó humorérzék lehetővé teszi, hogy az élet vidám eseményeit lereagálhassuk, nevethessünk komikus helyzetekben. Ugyanakkor – bár meglepő – a dolog fordítva is működik. Aki ugyanis megpróbál minden ok nélkül másokkal együtt nevetni, előbb-utóbb megtapasztalja, hogy a gátlásai feloldódnak és sokkal több nevetni valót fog találni az életében. A Hahota Jóga Klubban végzett spontán nevetést kiváltó gyakorlatok, pontosan ehhez nyújtanak támogatást.

Az ember hatalmas nevető képességgel születik, nem győzöm hangoztatni a statisztikát, hogy a kisgyermekek magasan többször, naponta 300-400-szor is elkacagják magukat, ami a felnőtt emberek nevetés adagjának akár 20-30-szorosa. Óriási a különbség! Kicsinyeink alaptermészetének számít az örömközpontúság. Ezt a társadalmi elvárások, szabályok, törvények, az erkölcsi normák, szépen lassan leépítik. Persze sok egyéb pozitív tulajdonságunkat is elveszítjük fejlődésünk és neveltetésünk során. Az okok például a megkomolyodás, az önkontroll és a felelősség kialakulása, a beépülő gátlások, a létbizonytalanság és a különböző eredetű félelmeink. Ezeknek köszönhető azután, hogy azokban a helyzetekben, amikor a kisgyerek vidáman nevetne, a felnőtt semmilyen kellemes érzést nem tapasztal.

A Hahota Jógát sem szabad “komolyan venni”! Aki háttérbe húzódik – külső szemlélőként és nem aktív résztvevőként, hanem kritikusan méregetve a többieket van jelen, – nem fogja élvezni. Ez ugyanolyan, mintha valaki megfeszített izmokkal próbálna meg meditálni, relaxálni. Mind a két dolog kizárja egymást.
Akkor tudjuk legsikeresebben javítani a humorérzékünket, ha képesek vagyunk levetkőzni azokat az életünk során beépített gátlásokat, mentális blokkokat, szorongásokat, melyeket önmagunk, családunk, tanáraink, a minket körülvevő környezet és a társadalom sulykoltak belénk. Amint ezek a gátak megszűnnek létezni, máris visszanyerjük a nevető képességünket, javul a humorérzékünk és nem egy esetben az életünk minősége is.
Sokkal könnyeben tudunk pozitívan gondolkodni, kedvező döntéseket hozni.

Az egészet elképzelhetjük úgy is, mint egy kis patakot, aminek az évek során összegyűjtött hordalékok és ágak elállják az útját, és nem engedik a normális medrében folyni. Mihelyt az akadályokat elvesszük, újra vidáman szalad tovább megszokott útját járva. Mi is pontosan ezt csináljuk a Hahota Klubunkban, segítünk eltávolítani az akadályokat.

Könnyeddé, felszabadulttá tudjuk tenni az addigra akár mosolytalan, gátlásos embereket is. Érdekes megfigyelni, amikor egy ilyen „savanyú” mentalitású partnerünk kibújva a tőle megszokott melankolikus világából, elkezd vicceket mesélni, poénkodni, felszabadultan, könnyeden viselkedni. Megváltozik a világhoz és a többi emberhez fűződő viszonya, szebbnek kezdi látni az életét és ez a pozitív látásmód kihat az élete egyéb területeire is. Javul a párkapcsolata, jobb lesz a viszonya a munkatársaival, vezetőivel, esetleg beosztottaival, javul a kreativitása és sokkal sikeresebbé válik, mint korábban volt. Másik előny, hogy a dolog ragályos. A környezetében élő emberek is javukra változnak. Magasabb rezgésű, hozzá hasonló kedélyű embereket kezd bevonzani és ezeken keresztül kedvező események történnek életében.

A nevetés segíti a jó humorérzék kialakulását is, még akkor is, ha ezt nem viccelődés által, hanem csoportosan végzett, spontán nevető gyakorlatok segítségével érjük el. Senkinek nem kell tehát aggódnia fejletlen humorérzéke miatt, a nevetés feloldja a gátjainkat, megnyitva azt a humor áradása előtt.

Van még egy pár érvünk arra, hogy miért jó ezt pont egy Hahota Jóga Klubban gyakorolni:
– mert ide a többiek is azért jönnek, hogy nevessenek,
– mert senki nem fog érte kinevetni, vagy rajtunk megbotránkozni,
– mert itt senki nem válhat nevetségessé,
– mert növelni tudjuk az önbizalmunkat,
– mert nyitottak vagyunk a többiek felé,
– mert jól érezzük magunkat,
– mert javul az egészségünk,
és még sorolhatnánk.

Téged is szeretettel várunk, gyere el és tapasztald meg!

One thought on “A nevetés és a humorérzék

  1. Pingback: Aranyosi Ervin: A nevetés és a humorérzék | Kortalanul

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük