A gyerekek is tudnak valamit

Hogyan döntsük el, hogy ki legyen a házastársunk?
– Olyan embert kell keresni, aki ugyanazokat a dolgokat szereti, mint mi.  Például, ha te szereted a sportot, akkor a lánynak ezt szeretni kell, és hoznia kell mindig chipszet. (Peti, 10 éves)

Hány évesen kell megházasodni?
– 23 a legjobb kor, mert addigra már örök idők óta ismered a másikat. (Kamilla, 10 éves)

Honnan tudja egy idegen, hogy valakik házasok?
– Szerintem csak kitalálni lehet, pl., ha mindketten ugyanazzal a gyerekkel ordítoznak. (Dénes, 8 éves).

Szerinted mi a közös a szüleidben?
– Egyikük sem akar több gyereket. (Lilla, 8 éves)

Mit csinálnak az emberek a randevún?
– A randi azért van, hogy jól érezzük magunkat, és hogy megismerjük egymást. Még a fiúk is tudnak mondani valamit, ha elég sokáig hallgatsz. (Yvette, 8 éves)
– Az első randin csak hazugságokat mondanak, ettől érdekesebbnek tűnnek és másodszor is találkozni akarnak. (Márta, 10 éves)

Mit csinálnál az első randin, ha rosszul sülne el?
– Hazaszaladnék, és halottnak tettetném magam. Másnap felhívnám az összes újságot, hogy minden halotti rovatban szerepeljek. (Károly, 9 éves)

Mikor szabad megcsókolni valakit?
– Ha gazdag. (Pál, 7 éves)
– A törvény szerint 18 éves korodig várni kell, ezzel nem packáznék. (Misi,7 éves)

Házasnak vagy egyedülállónak jobb lenni?
– A lányoknak jobb egyedülállónak lenni, de a fiúknak nem. A fiúknak kell valaki, aki takarít utánuk. (Anita, 9 éves)

Hogyan működhet egy házasság?
– Mondd a feleségednek, hogy jól néz ki, akkor is, ha ronda, mint egy busz. (Ricsi, 10 éves)

One thought on “A gyerekek is tudnak valamit

Hozzászólás a(z) Kasler Timea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.